Gyopáros Alpár: Példátlan nagyságú boltfejlesztés folyik Magyarországon

Gyopáros Alpár: Példátlan nagyságú boltfejlesztés folyik Magyarországon

Hírfigyelő 22-02-04 878

Korábban nem látott mértékű falusi boltfejlesztés zajlik Magyarországon, az erre szánt kormányzati támogatás és a vállalkozói önerő együttes összege meghaladja az 50 milliárd forintot – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Somogy megyei Kastélyosdombón csütörtökön.

Gyopáros Alpár a mintegy 100 millió forintos beruházással megvalósult, boltot, kávézót és sörfőzdét is magába foglaló Dombó67 elnevezésű közösségi tér átadásakor azt mondta: a 2020-ban indult kisboltos programnak köszönhetően 1500 helyen újulnak meg üzletek, a projektekben 100 olyan település érintett, ahol boltok az elmúlt években, évtizedekben már nem is működtek.

A Magyar falu program indulásakor két célt fogalmaztak meg:

a falvak életminősége belátható időn belül legalább az alapszolgáltatások szintjén olyan jó legyen, mint a városoké, és ezt olyan eszközökkel sikerüljön elérni, amilyeneket maguk a falvak igényelnek

– emlékeztetett a kormánybiztos az esemény résztvevői, köztük Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete előtt.

A teljes cikk: Gyopáros Alpár: Példátlan nagyságú boltfejlesztés folyik Magyarországon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!