Nyomtatás

A világ legnagyobb akkugyártója az ország történetének legnagyobb beruházását hozza Debrecenbe

2022-08-12 952

Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Augsztus 12-én pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le, aminek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon az elektromosjármű-gyártás területén.

A kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit.

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.

A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat.

A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország - és különösen Debrecen - stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára.

Mivel a magyarországi üzem közel van vevői - például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen - néhány autógyárához, a CATL képes lesz hatékonyabban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához

- olvasható a közleményben.

Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben. A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket.

Ha már az ország legnagyobb beruházásai: Fényeslitkén Európa legnagyobb intermodális terminálja épül, Oroszlányban az öreg kontinens legnagyobb víztisztító-membrán kapacitása, Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását pedig Iváncsán hozza létre az SK Innovation.

| Forrás: hrportal.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság