Nyomtatás

HVG: 2027-ben kezdődhet az építkezés Rákosrendezőn

2025-01-07 672

A vártnál jóval lassabban halad a terület kiürítése is: eddig 27 lakásból 23-at tudtak birtokba venni, az 56 üzleti partner közül pedig 4 cég perelt.

Több mint hat hónap elteltével sem sikerült lezárni az arab befektetőknek odaígért rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, illetve a felszín alatti szennyeződések feltárására indított két tendert a MÁV-nak – írta a Népszava.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eredetileg idén őszre ígérte, hogy átadják a területet az arab beruházóknak, majd az Építési és Közlekedési Minisztérium ezt úgy módosította, hogy legkorábban 2025 szeptemberében végeznek a telep megtisztításával. A Népszava szerint ez is optimista számítás volt, mert a rendezésre kiírt pályázatot még nem is zárták le, miközben munkák legalább két évig folynak majd.

Ha január végéig alá is írnák a szerződéseket, a felhívásban jelzett két éves teljesítéssel számolva 2027. januárra végezhetnek.

Jelenleg a beérkezett nagyszámú ajánlat bírálata van folyamatban, amely jelzi mindkettő eljárásban a verseny nagyságát. Az ajánlatok elbírálása azok komplexitására tekintettel a tervezettnél több időt vesz igénybe”

– közölte a tendert kiíró MÁV a lap megkeresésére.

A teljes vasúti terület 130 hektárjának kármentesítésére, fakivágására, cserjék, bokrok irtására, a meglévő épületek, illetve vágányok és vezetékek bontására, illetve az előzetesen 255 ezer tonnára becsült hulladék elszállítására és a megfelelő lerakóban való elhelyezésére maximum nettó 14 milliárd forintért kerestek vállalkozót.

A mini-Dubajként ismertté vált igen jelentős beruházás során az arab befektető irodaházakat és luxuslakásokat építene, de a tervek szerint felhúznának ott egy felhőkarcolót is.

További részletek a hvg.hu oldalán >> 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság