Ünnepélyes parkavatással, szórakoztató programokkal, futóversenyekkel és különböző sportaktivitásokkal szombat délelőtt hivatalosan is megnyitották Budapesten a Nemzeti Atlétikai Központ és Szabadidőparkot, amely augusztus 19. és 27. között a szabadtéri atlétikai világbajnokság helyszíne lesz.
A megnyitón Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa kiemelte: néhány évvel ezelőtt nehéz volt elképzelni, hogy egy szennyezett ipari terület helyén Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye épül fel.
„A sportok királynője megkapta a koronáját” – jelentette ki az államtitkár, majd köszönetet mondott Ferencz Marcel tervezőnek, a kivitelező konzorciumnak és a megvalósításban részt vevő dolgozóknak. Emlékeztetett, az augusztusi világbajnokágra több mint 200 ország 2000 versenyzője nevezett, és 100 országból 100 ezer szurkoló érkezik majd. Arra biztatta a magyar embereket, hogy vegyék birtokba a 10,5 hektáros sportparkot és sportoljanak benne minél többet.
A teljes cikk: realista.ingatlan.com