Összesen huszonnyolc személyre terjed ki a nyomozás, amely a tavalyi olaszországi G8-csúcstalálkozóhoz kötődő építkezésekre kiírt pályázatok körüli visszaélések ügyében folyik – közölte a firenzei ügyészség.Az ügyészség kihallgatta Diego Anemone építési vállalkozót, aki állítólag prostituáltakat küldött Guido Bertolasónak, az olasz polgári védelem parancsnokának azért, hogy előnyhöz jusson az építési megbízások kiadásakor. Kihallgatták Angelo Balduccit is, a közpénzből való építkezéseket felügyelő legfelsőbb tanács szerdán letartóztatott elnökét és egy másik állami tisztségviselőt, Mauro Della Giovampaolát. A firenzei ügyészség egy helyi korrupciós ügyben folytatott nyomozás során lehallgatott telefonbeszélgetésekből - mintegy véletlenül - szerzett tudomást a szardíniai visszaélések gyanújáról.
Bertolaso eddig érdemben nem fûzött megjegyzést a vele szemben felhozott vádakhoz, csak annyit mondott, kész együttmûködni a hatóságokkal. Gianni Letta, az olasz kormány államtitkára védelmébe vette a Silvio Berlusconi kormányfő tanácsadójaként is ismert parancsnokot. Azt mondta, Bertolaso rendkívüli személyiség, aki továbbra is élvezi a bizalmat, és nem szabad elfelejteni, hogy mennyi mindent tett L'Aquiláért a tavaly áprilisi földrengés után.
(Forrás: www.nol.hu)