A jövő év elején kezdődnek a BMW Group jövőbeni debreceni gyárának első épületkivitelezési munkálatai, így a központi irodaépület és a képzési központ építése, egyben új álláshelyeket hirdetnek meg. A gyár helyszínén jelenleg is zajlanak a csapadékvíz-elvezető árkok, a vízvezetékek és a különböző infrastruktúra-berendezések telepítési munkálatai, valamint az energiaellátás, az utak és a parkolók kiépítése, hogy az épülő gyárból már az évtized közepén tisztán elektromos meghajtású autók kerülhessenek ki.
A BMW Group építési és létesítmény-fejlesztési csapata 2022-ben számos nem technológiai jellegű épület felépítését helyezi előtérbe, így többek között a tervezési, minősítési és képzési feladatoknak, valamint a humánerőforrás- és menedzsment-funkcióknak otthont adó épületek is elkészülnek. Az olyan technológiai épületek felépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat, mint például a présüzem, a szerkezetépítő részleg, a karosszériafényező műhely és az összeszerelő csarnok, az elkövetkező hónapokban nyitják meg - tették hozzá.
Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kijelentette: "a létesítményünket építő csapat és Debrecen városa kiváló munkát végez. Együttműködésünk a városvezetéssel és Magyarország kormányának képviselőivel rendkívül professzionális, minden megállapodásunk határidőre teljesült. Nagyon elégedett vagyok a telephelyünkön zajló építési munkálatok előrehaladásával is".
A teljes cikk: Jövőre kezdik építeni a BMW debreceni gyárának épületeit