Nyomtatás

A világ legkisebb számítógépe mellett egy rizsszem is óriási

2018-06-25 671

szgkicsiA világ legkisebb számítógépét rakták össze az Egyesült Államokban, és a parányi szerkezet a gyógyászatban végezhet el különleges feladatokat. A Michigani Egyetem kutatói által megépített számítógép tizedakkora, mint az IBM korábbi csúcstartója. 

Ilyen apró méreteknél már egy LED működése is problémát jelent, a fényforrás befolyásolja az áramkörben zajló folyamatokat. A kutatóknak ezért diódák helyett kondenzátorokat kellett használni, és kitüntetett figyelmet szentek az elektronikus zaj csökkentésének.

Forrás: University of Michigan
Forrás: University of Michigan

Az Engadget azt írja, hogy a picike számítógépet diagnosztikai eszközként használják majd, például egy-egy sejcsoport hőmérsékletét tudják monitorozni, aminek a rákgyógyászatban lehet jelentősége. A tudósok szerint a rákos sejtek valamivel melegebbek az egészséges sejteknél, ám ezt mindeddig nem tudták bizonyítani, ebben segíthet a kis számítógép. Ezen kívül az olajiparban, a vegyiparban, a megfigyeléseben és aprócska állatok tanulmányozásában is felhasználnák a gépet.

Egy ilyen porszem láttán joggal merül fel a kérdés, hogy mégis miért nevezik ezt a dolgot számítógépnek, de a michigani kutatók meg tudják védeni az állításukat. A kis gépnek van rendes processzora, egy ARM Cortex M0, bár az is igaz, hogy az adatokat mind elveszti, ha leveszik az áramforrásról. Persze az elnevezésnél sokkal fontosabb kérdés, hogy ha ilyen aprócska digitális eszközöket lehet gyártani, akkor a közeljövőben milyen elképesztő mértékben hálóznak be mindent a számítógépek, és marad-e még olyan terület, ahol valóban teljesen offline lehetünk.  

(Forrás: www.index.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság