... aki a pénzügyi válság alatt, 2007 és 2012 között, a Citigroup vezérigazgatója volt. Pandit egyébként most az általa alapított Orogen Group befektetési cég vezetője.A bankvezér szerint a technológiai változások együttesen abba az irányba mutatnak, hogy számos munkakör feladatait egyre könnyebb lesz ellátni emberi munkaerő nélkül.
Gép az ember helyett
A Wall Street legnagyobb vállalataira általánosan is igaz, hogy olyan technológiákat használnak – a felhőalapú megoldásoktól a működések automatizálásáig –, amelyek számos dolgozót rákényszerítenek arra, hogy
alkalmazkodjanak a fejlesztésekhez, vagy keressenek új munkakört maguknak.Nem véletlen, hogy a Bank of America egyik vezetője még júniusban jelezte, a vállalat továbbra is keresni fogja a költségcsökkentési lehetőségeket azzal, hogy technológiai megoldásokkal helyettesíti az emberi munkaerőt.
A technológiai fejlődés miatt a banki álláshelyek mintegy 30 százaléka tűnhet el a következő öt évben – mondja a Citigroup volt vezérigazgatója, Vikram Pandit. A mesterséges intelligencia és a robotika fejlődése egyre kevésbé fogja igényelni az emberi munkaerőt az olyan banki területeken, mint például a back-office szolgáltatások – mondta a






































