A polgári peres eljárást Kaliforniában indította a magát „John Doe” néven álcázó alkalmazott, arra hivatkozva, hogy a cég munkaszerződései számos állami foglalkoztatási törvényt megsértenek. A felperes szerint a titoktartási szerződések azt a kitételt is magukba foglalják, hogy a dolgozók semmit nem mondhatnak a cégről, még egymás között sem, azaz nem beszélhetnek nyíltan problémáikról, nem formálhatnak véleményt.

Életkép a Google irodájából | Fotó: Google
A szerződésben a bizalmas információt úgy definiálják, mint „bármilyen információ korlátok nélkül, aminek köze van a Google-höz, és nem ismert”. A felperes szerint ez meggátolja, hogy az alkalmazottak a munkabérükről vagy más fontos dolgokról beszélhessenek a kormány szerveivel.
A Google szóvivője szerint a vádak alaptalanok, a titoktartási szerződés pedig az érzékeny üzleti információk megvédésére készült.
(Forrás: origo.hu)
A Google egyik termékmenedzsere pereli munkaadóját, mert állítása szerint annyira szigorú a cégnél a titoktartási politika, hogy az már Kalifornia állam munkaügyi törvényeit is sérti. Egy másik alkalmazott szerint pedig a cég arra kényszeríti a dolgozókat, hogy egymás után kémkedjenek.






































