Nyomtatás

Milliókat kapnak a roma vállalkozók

2007-08-21 369
Kedden közzétették a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján, hogy mely roma vállalkozások nyertek el támogatást a 250 millió forintos idei keretből piaci helyzetük, versenyképességük javításához. Lakatos Sándor, a tárca CSR-igazgatója elmondta: már az ötödik pályázat kiírásával segítik,...
... a roma vagy romákat foglalkoztató vállalkozásokat, hogy a mai kor követelményei szerinti technikai, technológiai fejlesztéseket valósíthassanak meg.

Kezdetben kétszázmillió forintos keretösszeggel indultak, később 250 millió forintot osztott szét a program. Ezt a keretet 2004-ben kiegészítették negyvenmillió forintnyi, máshonnan átcsoportosított összeggel, akkor nyolcvan pályázót sikerült támogatni.

A többi évben az ideihez hasonlóan hatvan-hetven pályázó nyerhette el a támogatást, ami legfeljebb ötmillió forint lehet. Az idei hatvanegy nyertes többsége három-ötmillió forintos támogatáshoz jutott, a pénzt versenyképességük javításához használhatják fel.

A nyerteseknek a pályázott fejlesztéshez 35 százalékos önerővel kell rendelkezniük, a támogatást utólagos elszámolással kapják meg. Az elszámolásig tehát a fejlesztés teljes összegét meg kell finanszírozniuk.

A támogatás nemcsak mûszaki fejlesztésre használható, hiszen ma már egy vállalkozás informatikai, vagy marketingfejlesztése legalább ennyire fontos. Örvendetes, hogy a pályázók között is egyre többen tartják fontosnak ezeket a fejlesztéseket. Változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy a cigány vállalkozások általában csak építőipari alvállalkozók lehetnek - jegyezte meg Lakatos Sándor.

(Forrás: www.vnegyed.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó elemek

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság