76 év után nem gördül le több Piaggio Ape a Pisa melletti Pontedera üzem futószalagjáról. „A történelem egy darabja hagyja el Olaszországot” – így vettek könnyes búcsút a lapok a Piaggio ikonikus háromkerekű járművétől. A gyártás ezentúl kizárólag Indiában folyik majd a helyi és az afrikai piacra, ahol a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó korlátozások nem annyira szigorúak.
A döntést pár napja közölték a szakszervezetekkel, amiket nem ért meglepetésként a bejelentés. „Eltekintve a dolog romantikus aspektusától, ez egy olyan döntés, amely azért várható volt. Az Ape motorja egy Euro 4-es kétütemű, egy Euro 5-ös kétüteműt alkotni mechanikai szempontból bonyolult dolog lenne. Vagy ki kellene cserélni az egész motort, de akkor ez már nem lenne Ape” – mondta a szakszervezet titkára. A tartományi titkár szerint pedig „lehet, hogy egyes törvényeket kissé elhamarkodottan vezettek be, mivel úgy tűnik, hogy csak Európát érdekli a környezetszennyezés, míg a világ többi része fütyül rá”.