Kis mértékben tovább gyorsult a lakásárak éves emelkedése. A KSH legfrissebb, idei első negyedéves, előzetes adatai alapján 2023 első és 2024 első negyedéve között 7,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak Magyarországon, ami magasabb, mint a korábbi negyedéves 6, vagy az azt megelőző negyedév 4,7 százalékos értéke. Az új és a használt lakások árváltozása között is látványos a differencia. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez egy előzetes adat, ami a július 29-i felülvizsgálatkor még valamennyit változhat.
Úgy tűnik, az élénkülő kereslet hatása a lakásárak változásában is egyre inkább meglátszik. Miután az idei első három hónapban látványosan több lakás cserélt gazdát, mint a megelőző év azonos időszakában, a lakásárak is érdemben emelkedni kezdtek. Bár az éves 7 százalékos szám még nem éri el a korábbi évek kétszámjegyű értékeit, a 2023-as drágulásnál érezhetően magasabb. A KSH ráadásul az utolsó négy negyedév korábbi számait is felülvizsgálta, és rendre nagyjából egy százalékponttal emelte azok értékeit, ami arra utal, hogy a tavalyi lassulás is valamivel kisebb lehetett.
Az elemzés a portfolio.hu oldalán olvasható >>