A CATL kínai központjában, exkluzív konferencián szereztek benyomást a Market képviselői az óriáscég vezetőségéről és céges kultúrájáról. Ennek alkalmából egyrészt magáról a konferenciáról, másrészt a debreceni gyár építkezésén szerzett tapasztalataikról, valamint az együttműködés hozta eredményekről és a Market jövőbeli hasonló beruházásokkal kapcsolatos terveiről is kérdeztük a cég két vezetőjét.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Market Építő Zrt. jelentős feladatokat vállalt el a Magyarország történelmének egyik legnagyobb beruházásán, a Comparative Amperex Technology Ltd. (CATL) debreceni akkumulátorgyárának építkezésén. A vezető magyar építőipari cégnek az óriásprojekt kiemelt feladatot jelent, így nagy megtiszteltetésnek érezték, amikor a tavalyi év utolsó napjaira a CATL kínai központjába hívták el a delegációjukat az óriásvállalat évzáró beszállítói konferenciájára.
Erről a látogatásról és magáról az építkezésről Suga Jánossal, a Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettesével és Szabó Dániellel, a CATL projekt műszaki igazgatójával beszélgettünk.
A teljes cikk: Kontinenseken átívelő eredménye van a Market high-tech nagyberuházáson nyújtott teljesítményének - interjú