A napokban egy meglehetősen drákói, új szabályozás lépett életbe a Kínai Népköztársaságban. Ennek értelmében a jövőben az államigazgatásba nem szabad olyan új gépeket vásárolni, amik akár az Intel, akár az AMD processzoraira épülnek. Ehelyett a kormányzati szervek és hivatalok kizárólag a kínai kormányzat által "biztonságosnak és megbízhatónak" nyilvánított - jellemzően hazai gyártású - chipekre épülő rendszereket vásárolhatnak.
A processzorok mellett számos szoftver is tiltólistára került az új rendelkezésben. Így például a Microsoft operációs rendszereit szintén nem lesz szabad alkalmazni, számos egyéb, egy listán felsorolt megoldás mellett. Ezek helyett szintén jellemzően kínai alternatívákat kell alkalmazni.
Korábban Európában már több országban is megpróbálták a Microsoft és más úgymond kereskedelmi gyártók megoldásait nyílt forrású alternatívákkal kiváltani, de ezen projektek legtöbbje csúfos kudarcot vallott, és abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - pláne a költségmegtakarítás terén.
Kína az elmúlt évtizedek során már szintén többször megpróbálta az átállást a Windows-ról egy-egy saját, Linux-alapú rendszerre, de ezen kísérletek korábban szintén mind elbuktak.
I Forrás: pcforum.hu