Nyomtatás

Újabb adatvesztési botrány Nagy-Britanniában

2008-01-23 604

Újabb adatvesztési botrány borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium közlése a közegészségügyi szolgálat (NHS) kilenc szövetkezete ismerte be, hogy elvesztek pácienseik személyi adatai. Az idén ez már harmadik ilyen adatvesztési ügy a szigetországban valamelyik kormányhivatalnál.

A mostani ügy több százezer felnőttet és gyermeket érinthet. A tárca ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a pácienseket: nincsen bizonyíték arra, hogy adataik "rossz kezekbe kerültek volna."

A Sunday Mirror címû londoni lap úgy tudja, hogy az egyik NHS-szövetkezet, a City and Hackney Primary Trust 160 ezer gyermek adatait vesztette el: az adatokat tartalmazó számítógépes lemez nem érkezett meg rendeltetési helyére, a kelet-londoni St. Leonard kórházba. A dél-angliai Gloucester Partnership Foundation Trust-nél a 40 évvel ezelőtt kezelt betegek adatainak veszett nyoma, bár közülük ma már senki sem él.

December elején a brit kormány arról számolt be, hogy három millió, autóvezetési vizsgára jelentkező személy adatait tartalmazó lemez tûnt el az Egyesült Államokban. Ezt követően olyan adatbázist vesztettek el adóügyi illetékesek, amely Nagy-Britannia lakossága közel felének bizalmas, köztük bankszámlákra vonatkozó adatait tartalmazta.

 


 

(Forrás: www.hvg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó elemek

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság