2024. június 1., szombat - Tünde

Ingatlanfejlesztés

Gigászi magyarországi beruházást jelentett be a Samsung SDI

2023-09-08 778

Az ország valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházása jön létre állami támogatással - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a Samsung SDI beruházásának bejelentésén azt mondta, hogy a vállalat 22,5 milliárd forintos projektje nyomán tovább nőhet az elektromos akkumulátorok kapacitása és biztonsága, mindemellett pedig a gyártás is gazdaságosabbá válik. Ehhez az állam 5,5 milliárd forint támogatást ad, ezzel is elősegítve több tucat munkahely létrejöttét.

Szijjártó megjegyezte, ez a kormányzat pénzügyi támogatásával megvalósuló, valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás Magyarországon. Beszédében a tárcavezető kitért arra, hogy a cég ezzel a magyar gazdaság dimenzióváltásához is hozzájárul és tovább erősíti az együttműködést azokkal a magyar egyetemekkel, ahol már jelenleg is zajlik elektromos akkumulátoripari és autóipari képzés – írja az MTI.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Európa a válság éveit éli, eközben viszont töretlenül halad az autóipar forradalma, a jövőben a hagyományos autógyártást az elektromos fogja felváltani. Ebbe a versenybe azonban szerinte sikerrel szállt be Magyarország.

A teljes cikk: Gigászi magyarországi beruházást jelentett be a Samsung SDI

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Életmódváltás az irodákban: a jövő egyértelműen a vegyes funkciójú irodaházaké

Életmódváltás az irodákban: a jövő egyértelműen a vegyes funkciójú irodaházaké

More details
A magyar állam megveszi a Dürer Park irodakomplexumot

A magyar állam megveszi a Dürer Park irodakomplexumot

More details
Beindul végre az ingatlanpiaci fellendülés? - Megszólaltak a szakma nagyágyúi

Beindul végre az ingatlanpiaci fellendülés? - Megszólaltak a szakma nagyágyúi

More details
Az év fejlesztője lett a Futureal

Az év fejlesztője lett a Futureal

More details
Az export lehet a válasz a magyar webáruházaknak az ázsiai dömpingre

Az export lehet a válasz a magyar webáruházaknak az ázsiai dömpingre

More details
Újabb sportkomplexumba kerül a legmodernebb energiaelosztás

Újabb sportkomplexumba kerül a legmodernebb energiaelosztás

More details
Várkertfeszt, 2024. május 31. – június 2.

Várkertfeszt, 2024. május 31. – június 2.

More details
III. Gin Market Budapest, 2024. május 31. - június 1.

III. Gin Market Budapest, 2024. május 31. - június 1.

More details